Bolsevikok kedvence volt Bokros Lajos

2025. május 06. 06:34

A pali még megvan, csak közben átváltozott, mint a kafkai Gregor Samsa.

2025. május 06. 06:34
null
Magyar Nemzet

„Az információ­birtokos komancsokból először szocik lettek (arról azonnal gondoskodtak, hogy szocdemek még véletlenül se rúghassanak labdába), aztán meg olyan vadkapitalisták, mint ide Lacháza, és közben rohadt nagy demokraták is, és osztódással szaporodtak, különböző neveken.

Ugyanaz a bagázs, mindig más színű zászlók alatt. Eredendően bolsevikok, de most éppen globalisták, a mindenható szabad piac elszánt védelmezői. A jelenlegi baloldal a multinacio­nális cégek, a bankok érdekeit képviseli, szótárából hiányzik a szolidaritás. Mindeközben beszippantják az olyan, nyomokban jobboldalt tartalmazó politikai formációkat, mint teszem azt a német CDU és az Európai Néppárt. A jobboldalra hárult hát a feladat, hogy a szegényekkel, elesettekkel is foglalkozzon és a nép, a nemzet érdekeit képviselje a globalista egyenruhásokkal szemben.

Mondok egy példát, már csak úgy anyák napja kapcsán.

Volt az a borzalmas Bokros Lajos nevű ember, nyilván mindenki emlékszik rá, aki túlélte az ámokfutását. Neki sikerült elérnie, hogy az ország tehetősekre és szegényekre szakadjon, a gyermeket vállaló családok jelentős része örült, ha pelenkára futotta, és a (legalább alsó) középosztály kialakulásának lehetősége is ment a levesbe. A liberálbolsik szerették is mindezekért nagyon, talán nem véletlenül.

Csak szólok, a pali még megvan, csak közben átváltozott, mint a kafkai Gregor Samsa. Ezzel szemben Orbán Viktor mit ír ki a közösségi oldalára »anyák napja alkalmából«, ahogy a nóta mondja? »Aki gyermeket vállal, elismerést érdemel. Anyagit is. A családi adókedvezményt duplázzuk, és jön az élethosszig tartó adómentesség az édesanyáknak.« Nyilván mert tombol a diktatúra és nagy a nyomor is.

Szóval az van, fivéreim és nővéreim, hogy az egyik elvesz, a másik juttat. Lehet választani.”

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuperszig
2025. május 06. 10:01
Mérhetetlen károkat okozott a családoknak.
Kamcsatka5
2025. május 06. 08:52
Mi ebben a meglepő: Mocskos turbóbelga volt a bokros, turbobelga bolsi egy töről fakad!
Tuskevari
2025. május 06. 08:47
Mennyire gáz ez a "pali"-zás...
lukasenko
2025. május 06. 08:43
kulakman 2025. május 06. 08:22 Nem lehetséges ,hogy ez lukasenko, azonos bokroslallával , annyira védi , mintha az elevenjébe találtunk volna nékije!!!!!! Nem vagyok Bokros. Csak tudod nekem kifejlődött az agyam. Veletek ellentétben. Az állam működéséhez adó és járulék bevételek szükségesek. Csak ti hiszetek azt, hogy a multik fizetik majd helyettetek az állam működési költségét. A nők adómentessége adókiesés. Ha az állam ezt kompenzálni akarja akkor leépíti az állam egy részét vagy máshol vett ki adót helyette. Amit majd megint mi az emberek fogjuk kifizetni. Fel kéne már nőni vénségedre. NINCS INGYEN EBÉD!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!